Lakatos Kupa

Extrém tájfutás

Szinte látom magam előtt, ahogy olvasóim előveszik az aktuális versenynaptárat és kétségbeesetten keresik a Lakatos Kupát, mivel eddig még nem is hallottak róla. Nem csoda. Ez ugyanis egy barlangász verseny, pontosabban valahol félúton van a barlangászat és a tájfutás között. Minden évben a MAFC Barlangkutató Csoport rendezi az Aggteleki-karszthoz tartozó Alsó-hegyen, ennek a területnek a szlovák oldala az általunk is istenített Szilicei-fennsík. Az idén színtiszta tájfutó csapat is indult a Lakatos Kupán, a Nyíregyháza - Miskolc - Budapest tengelyt aktivizálva Virraszkó Zoli, Bácskai Laci és jómagam alkottuk a "Hármas bozót" névre keresztelt team-et.

A feladat maga a következő: meg kell találni a kijelölt 30 barlangot (ez eddig a tájfutás) és ott regisztrálni kell a csapatot (ez meg a barlangászat). Mivel a regisztrációs lap általában a barlangban, a felszíntől kb. 10-30 méterre van, ez legtöbbször megfelelő felszerelést és kötéltechnikai ismereteket igénylő, átlagosan 10-15 perces mutatvány. Három helyen extra feladatokat is kapnak a csapatok, ez évről évre változik, csakúgy, mint a felkeresendő barlangok. Idén egy mentési gyakorlat, egy tudományos teszt és egy kis bontás került az étlapra, egyenként 100-100 pontért. A barlangok is különböző pontokat értek 3 és 45 között. Hogy ne csak az ügyesek örüljenek - és hogy az olvasók végképp elveszítsék a fonalat - még egy csavar van a dologban: minden csapat kap egy stilizált kulcsot, amihez meg kell keresni a megfelelő lakatot. A lakatok együtt laknak a regisztrációs lapokkal a barlangokban. A verseny tehát két szálon fut, a fődíj azé, aki a legtöbb pontot gyűjti (Pedálos kategória), de azt is díjazzák, aki legelőször megtalálja a lakatját (Szerencselovag kategória).

A verseny kelléke egy pontos leírás a barlangokról, és egy térkép, amelynél kevés egyszerűbbet láttam eddig. A terepet azonban - és akár a pályát - is nyugodtan oda lehetne adni egy világbajnokság mezőnyének, gyönyörű, tiszta gyertyános-bükkös, kő hátán töbör, igazi tájfutó csemege. Bár számunkra az ilyen tájékozódási feladat nem nehéz, a térkép és az itiner azért megviccelt néha, így míg az Őz-zsombolyt egy 500 méteres iránymenettel precízen kikaptuk, a Hosszú-zsombolynál fél órát keringtünk, mivel megadott "200 m DK-re" a valóságban 100 méter ÉNY-nak bizonyult... A rendezők azért igyekeztek könnyíteni a tájékozódást, így az utakról gyér piros szalagozás is vezetett a zsombolyokhoz, illetve azokat egy-egy nagy fehér lappal "ki is stekkelték". Ez néha segített.

A 'térkép' Útban a rajthoz Öltöztetés

 

A Cickány-zsomboly A Széki-zsomboly A Rókalyuk-zsomboly

 

A verseny 9 és 10 között indult a szabó-pallagi vadászháznál, ami vagy 4 km Szögliget határában fekvő és egyben a célt jelentő Szalamandra-háztól. Rajtsorrend nincs, mivel az idő nem is igazán számít. Egyetlen kötelezettség az volt, hogy a feladatokra időben kellett jelentkezni. Ezt ugyan nem tartotta be senki, még maguk a rendezők sem, mivel esetenként nem értek ki a pontra az első csapat előtt.

Mi korán rajtoltunk, és mivel volt egy óránk a közeli Almási-zsombolyban esedékes mentési feladatig, felkerestünk gyorsan négy barlangot. Első élményünk, mindjárt a Pötty-zsombolyban az volt, hogy a bogarak szórócédulává rágták a regisztrációs lapot. Kipótoltuk valamivel és felkészültünk rá, hogy a finom cellulózt jelentő papírok vagy fele, sajnos, beépült a gyér barlangi fauna táplálékláncának elejére. Hasonlóképpen járhattak a lakatok is, mivel alig találtunk egy párat, a magunkét pedig egyáltalán nem, ezzel az egy láda sört jelentő szerencslovag-különdíjra teljesen esélytelenné váltunk. Két barlang között futottunk, ha annak lehet nevezni a 10 kilós bag-gel, hevederek által gúzsba kötve, bakancsban véghezvitt kényszermozgást, ami ugyan alig ütötte meg a hetes tempót, de legalább nagyon rosszul esett. Ez a sztahanovista szellem egyébként csak a mi működésünket jellemezte, mások simán gyalogoltak. Mivel a beérkezés sorrendjének csak holtverseny esetén volt jelentősége, az a tény hogy fél órával végeztünk a második befutó előtt, csupán annyi jó érzést jelentett, hogy mi már a szögligeti kocsma asztalát támasztottuk, amikor mások még a sötétben tapogatóztak. Meg persze annyi, hogy primer célunk teljesült: minden pontot megfogtunk. Ez rajtunk kívül csak két csapatnak sikerült.

Az Almásiban magam részéről a tehetetlen tömeget alakítottam, engem kellett kihúzni a barlangból. Süti és Atlasz alkották meg a "Flashenzug"-ot, amivel újra a napvilágra segítettek. Ez után következett egyik nagyobb keverésünk, vagy 10 percet rátettünk a Kifli-zsombolyra, pedig Atlasz állította, hogy annak ott kell lennie balra, de nem volt elég határozott, inkább jött utánam.

Lassanként megelevenedett körülöttünk az erdő, egyre több csapattal kellett konkurálni az egyes zsombolyokért. Ahol a helyzet lehetővé tette, többen is lementek egy lukba, máshol várakozni kellett, ez azonban sosem vezetett vitához, inkább baráti beszélgetésekbe torkollott, ilyenkor lehetett eszmét cserélni, hogy ki hány helyen nem talált papírt, illetve milyen is a következő zsomboly.

Dél körül elértünk a terep túlsó pontján levő Körte-zsombolyhoz, ahol egy bontásból kellett pontosan 60 kg követ felhozni. Ahány kilóval elhibázzuk, annyi pont levonás. Atlasz alámerült a mocsokba pakolni, Süti átalakult igavonóvá, én meg kezeltem a vödröt és becsültem. Nem nagyon rosszul, de nem is pontosan. 65 kilónál sikerült megállni.

Újabb, kisebb zsombolyok után du. kettő körül mentünk tesztelni a technokrata nevű SZ/0-zsombolyhoz. A dolog egyik fele volt csak a válaszok ismerete, a másik a barlangi kommunikáció gyakorlása, amely nagyon elegáns elnevezése a közönséges üvöltözésnek. A feladatsor ugyanis lent volt 15 m mélyen. Süti lement, elolvasta a kérdést, én voltam az akna tetején a fül, Atlasz pedig kint az agy, ő diktálta a megoldást a pontőrnek. Végül 50 pontra hoztuk ezt a számot, ami érzékeny veszteség, de sokkal jobbat mások sem értek el, 70 volt a maximum.

Innen már hazafelé vezetett az utunk, egyre szellősebben jöttek az egyre kisebb zsombolyok, viszont itt adtuk elő legnagyobb keverésünket, az említett Hosszú-zsombolyra, ráadásul mindössze 3 pontért!

Miután este 5 körül az utolsó barlangot is magunk mögött hagytuk, lekocogtunk a célba, ahol viszont nem volt senki. Jobb ötlet híján elvonultunk a szögligeti kultúrházba, ahonnan aztán pár óra múlva, lényegesen vidámabban kerültünk elő. Addigra már megjött mindenki, a házban javában tartott az eredmények számítása, a versenyzők pedig a nyári élmények diáinak vetítésével és a szokásos hangulatfokozással múlatták az időt.

Az eredményhirdetés kísérteties módon pontban éjfélkor kezdődött. A Szerencselovag kategóriát idén elmeszelték, mivel egyetlen csapat találta meg a lakatját, de ők is csak este hatkor. A fő műsorszámban azonban hirdették mind a 18 csapatot. A díjazás meglepően nagyvonalúra sikerült ahhoz képest, hogy mennyire szabályozatlan volt maga az esemény. A díjak persze az élmezőny felé komolyodtak, a fődíj tradicionálisan egy 5 literes Unicum, míg a "futtottak még" az MKBT és az Aggteleki NP piacképtelen kiadványaival térhetett nyugovóra. Mi, sajnos, a negyedik helyen lettünk kihirdetve, ami kicsit elmaradt az elképzelésünktől, igaz, másnap korrigálták harmadikra, addigra viszont a nyereményünkkel az addigi harmadik hazament, úgyhogy nekünk megmaradt a dicsőség, a szép emlékek egy kemény napról illetve az alsó-hegyi tájról, amely megérdemelné, hogy egyszer igazi tájfutó versennyel is meglátogassuk.

Megjelent: Tájfutás 2003/?